Eső verte a nyomorult csehó ablakait. Éjjel volt. Félhomály. Mindennek a tetejébe villámlott is. Egy a csillagtalan égen átszáguldó vakító villanás miatt hirtelen titánfehéren izzott Rohi arcának bal fele. Kirajzolta holdarcának heges krátereit, karakteres, taknyos orrának megtört vonalát. Egyetlen képkockát tett ki ez a mozzanat.

 
- Tragikus. Nagyon tragikus. - a távolba meredt, mégis éreztem, hogy hozzám szól.
- ...Mégis mi?
- Miért nem alapból jó életet csinálnak maguknak az emberek?...
- Ők abban a hitben vannak, hogy majd holnap jó lesz. - a monumentális nyerőgép árnyékában matatni kezdtem a zsebemben újabb elköltendő aprópénzeim után. - És ez egy elmebaj.
- Úgy általában az emberek.
- Szerintem is. Ők úgy általában elmebetegek.
- És ez egy elmebaj. Ezt jól összefoglaltad. - mondta Rohi nagylelkűen. - Tényleg abban a hitben vannak.
- Kibaszott beteg világ bazdmeg. - idegesen turkáltam az övtáskám mélyén.
- Nem hinném hogy előrébb tekintenének a holnapnál. Tömik itt magukba a slice kólát. 
Rohi suttyomban belekortyolt a rút, szürke télikabátja alatt rejtegetett üvegbe.
Aztán aléltan a kényelmetlen székbe süppedt.
Előhúztam egy százast.
- Ha előrébb tekintenek a holnapnál, azt ábrándozásnak hívják. Ha a holnapra tekintenek, azt gyakorlatiasságnak hívják. Ha a múltba tekintenek, az a nosztalgia. A "jelen" vagy az "örökkévalóság" hiányzik a szótárukból. Szarházi csőcselék. Ptyő. - a fennhéjázó mondatok utáni kötelező sutasággal vágódtam be a bárpult elé, újabb fröccsömért. Mire visszatértem, Rohi már beizzított egy mondatot.
- Ezekből a mostani generációkból egy nagy sem fog kitűnni, mert nincsen háború hogy megtermékenyítse a fuckin elméjüket.
- Szerintem ahhoz nem kell háború. Bár még az is jöhet.
- De azok nem lesznek olyan jók.
- Honnan veszed?
- Biztos van egy ilyen fuckin tendencia.
- A háború az 'intenzív élmények' halmaz része. Vannak ott más részhalmazok is hidd el. Ami kihozhatja valakiből a literátor állatot.
Ordasat ásított, közszemlére téve nyálkás, lepedékes nyelvét. Szeme könnyekkel telt meg, és egy percre úgy tűnt, mintha belemerevedett volna az időtlenségbe. De tévedtem.
- Mi a jó kurva életért nem vagyok én most a csajommal?! - megrezzent. - Érted ennek az analógiáját a kibaszott világra?! Mért nincs mindenki ott, ahol lennie kell?
- Mert ez egy BETEG VILÁG.
- És a faszkása szomszédok minek veszekednek úgy hogy hallom a budin?
- Miért jönnek ki random módban egymásután néha kurvaszar, néha meg kurvajó számok?
Rohi meztelencsiga ajkai vértől duzzadtnak, hatalmasnak tűntek. Mellékesen kicsöppent nyálának fonala szája sarkában fityegett, hívogatóan, lassú magabiztossággal úsztatta tekintetét a kornyadozó kocsmatöltelékek sorain. Ő volt az Apátia Hercege - egy enervált hős, alkalmi társam a világ által ránk mért iszonyatban. Hirtelen, de tökéletesen megválasztott pillanatban szólalt meg, mint legtöbbször.
- Mert a tetves szar randomizálás elég gyatra.
- De én szeretek meglepődni. - mondtam halkan, kicsit szégyenkezve.
Tudtam, hogy elvesztünk. Villámlott.
- Még véletlen sincs ebben a kurva világban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.